Ritkán olvasok könnyedebb irodalmat. Elég a napi sajtó meg a világjáró blogok a szükséges elmeélesítésre. Olyan meleg van hetek óra, hogy kitikkadtan vonszoltam magam a könyvtárba valami derűs olvasmányért.

Ezeket választottam:

Berkes Péter: Az öreg bánya titka. Új kiadás, kicsit megdolgozta a szerző a háborús bűnözők portréját, a történet azonban nagyon érdekes és izgalmas maradt. A hetvenes években gyerekfilm is készült a kalandregény minden kötelező elemét felhasználva. Szerettem újra olvasni.

Nicholas Sparks: Szerencsecsillag. Iraki háborús veterán akar megszabadulni nyomasztó emlékeitől, gyalog vág át Amerikán, megpróbálja megtalálni azt a szép lányt, akinek fényképét egy bombatölcsér mellett találta, és úgy őrizte, mint egy talizmánt a háborús kiküldetése végéig. Neki köszönheti, hogy életben maradt. Fordulatos történet, rokonszenves szereplők, kevés akadályt gördítő ellenség, hogy azért izgalmas is legyen...

Ken Follet: A Modigliani-botrány. A művészvilág és a gazdag műkereskedők valódi érdekeit és értékrendjét célba vevő krimi szakszerűen, színvonalra törekedve van megírva. Ha nagyon rosszmájú lennék, azt mondanám, egy intelligens robot rakta össze a történetet úgy, ahogy azt. kell.

Kihoztam még a könyvtárból Az idő rövid története, Hawking művét, nem olvasom olyan gyorsan, mint egy krimit, de legalább jót tesz, ha a nyári éjszakai égboltot fürkészem. Nem mindegy, miről ábrándozik egy öregasszony?

Bocsánatot kérek az ügyetlenségem miatt. Könyvekről szeretnék itt írni, már van is néhány bejegyzésem, de sehogy se tudtam nyilvánosságra hozni. Mind vázlatban maradt.

Nem baj, majd egyszer lesz valaki nagy okos, aki segít.  Egyelőre elmondom, mintha az asztalfióknak beszélnék, milyen könyveket olvastam az elmúlt hetekben.

Garaczi László: Hasítás

Grendel Lajos: Szakítások

Stoner John Williams

Norman Manea: Odú

Yuval Noah Harari: Sapiens (A jövőképe elég borús, a történelmi visszatekintése az emberiség múltjára kissé sablonos. Úgy értem, nem valami egyedi fejtegetés, kissé mintha közhelyes lenne. Érveket nem tudok hozni, inkább a benyomások szintjéről integetek annak, akivel erről lehetbne beszélni.)

Még két könyvet olvastam, sajnos, nem bírtam megjegyezni a japán szerző nevét, pedig Nobel díjas, ha jól emlékszem. Nagaszakiban született,  a történetek helyszíne is az, néhány évvel a háború utáni társadalom képét vázolja fel, nagyon nehéz volt olvasni. Nem mindenben követhetőek a japán szokások és társadalmi elvárások, szóval, egy ugyanilyen történet a szülőhelyem környékéről és idejébeől biztosan megrázó lenne.

Most még megjegyzem, hogy a fenti munkákat mind e-bookon olvastam, és valahogy nem ragadtak meg annyira, mintha papírról olvastam volna ugyanezeket. Elszálltak. Nem hagytak nyomot. Ugye furcsa?

Most olvastam Orwell könyvét, a részleteiben  sokszor idézett 1984-et. Teljesen magam alatt vagyok. Először is, hogyhogy ezidáig nem került a kezembe? Azt hittem, ismerem. De nem ezt olvastam, hanem az Állatfarmot, amelyben jól megmondja a szerző a magáét az emberek ostobaságáról és gorombaságáról, és a csodás szelíd Bandi ló mint a munkásosztály képviselője, türelméről, munkabírásáról és a dolgok megérteni akarásáról szól,  a többi állat pedig egy-egy negatív emberi tulajdonságot példáz.

Ez a most olvasott könyv a hatalomról, a társadalom teljes kifordításáról példálózik. A szerelmet ölik ki utoljára az újbeszélnek nevezett nyelvet jól elsajátított emberből, és ez az ember eleinte nem hívő, csak tudja, mit kívánnak tőle. Amikor a szerelmét is elárulja, azaz a neki szánt szenvedést elhárítja azzal, hogy helyette szenvedjen a nő, gyötörjék a kedvesét, ekkor száll ki belőle az emberi lélek, merev hullaként cselekszik a továbbiakban, és egyetlen lényt szeret: a Párt fővezérét.

Jobban kellene ezt leírni, majd még visszajövök és javítgatok a szövegen. Csak annyit még: pontosan ez történik napjainkban.  Egyelőre: duplagondol a társadalom nagy része. Hová jutunk, te jó ég!

Valamit még a rettegésről. Gyerekkoromban, olyan öt-hatéves lehettem, lefekvés után sokszor rémes nagy rovar úszott felém a levegőben. Undor és félelem fogott el, majdnem sikoltottam, de mivel nem tudtam volna megmagyarázni, miért sikoltozom alvás helyett, a paplan alá dugtam a fejem, és akkor a nagy rovar elúszott a fejem fölött a semmibe. Ez a látomás a háború után jött elő. Elszaporodtak a svábbogarak a lakásban, apánk DDT-vel porozta be a sarkokat, maga is undorodott tőlük, éreztem. Talán ezért nőtt hatalmasra képzeletemben a félelmetes rovar. Olyan rettegést éltem át, mint a most olvasott könyv föszereplője, amikor patkányok ketrecébe akarták beszorítani az arcát, hogy fájdalmat okozzanak neki, és végre lemondjon a saját emberi önállóságáról, gondolatairól, érzelmeiről.

Azt hiszem, ami ma történik ennél sokkal rafináltabban fonja be és üresíti ki az emberek elméjét. Várom a könyvet, hátha felfedezte valaki, mitől primitivizálódunk.

Még mindig Luther regényes életét olvasom. Nem sikerült megállás nélkül belemerülnöm, mert a sok pap meg hitvita, meg a középkorból alig kilépő társadalom rajza erősen megviselt. Időnként félretettem a regényes életrajzot, és elővettem Tandori Dezső és Nádas Péter egy-egy könyvét, illetve részleteiket, mert ezekben gondolatok vannak.

A Luther-féle reformáció-könyvben is lennének gondolatok, ha a regényíró alaposabban foglalkozott volna a hitújító viták tartalmával. A két terjedelmes kötet olvasása közben egyre csak azt kutattam, mikor derül már ki végre, hogy mi az, amivel felforgatta a tudós a keresztény világot, és hogyan merészelik a kereszténység hittudósai kijelenteni, hogy egyedül a Krisztusimádat és az ő tisztelete visz Istenhez közel. Hogy egyáltalán van-e Isten, meg se kérdezhető ebben a körben, pedig számos világvallás létezik, mind arról szól, hogyan találja meg az ember önmaga helyét a világban. A nem az ő hittételeik szerint gondolkodók pogányok és átkozottak. Igaz, hogy anno hittanórán a szeretet volt a házi feladatunk, csak valahogy a 20. század ötvenes éveiben sem fért bele a keresztény gondolkodásmódba. Mondani persze lehetett, meg kellett, csak a hit hiányzott hozzá.

Akkor most néhány szó a regényről. Az első kötet a gyermek Luther betegségeiről, félelmeiről, bűntudatáról és kialakuló indulatos karakteréről szól, meg arról, hogyan próbálja visszafogni indulatait, ha észreveszi, hogy mások nem az ő érveivel keresik a hit igazságait. A második kötet a reformáció terjedéséről, a német ill. szász fejedelmek és  alattvalóik, valamint a korabeli szerzetesrendek összecsapásairól, a római pápasággal vívott küzdelmeikről szól. Vázlatosan erről a korról a mi tankönyveinkben is szó esett, a regénybeli események feldúsítva mutatják az anyagi és szellemi civakodást Luther korában. Olyan érzést kelt az olvasóban, mintha ma sem lenne különb a közélet az akkorinál. Sőt, az életrajzi regény befejező részéből tudtam meg, hogy Luther Márton volt az első igazi antiszemita. Levelei és utolsó szavai (hiteles forrásokra támaszkodó idézetek) izzó gyűlölettel szólnak a zsidókról. Lehet, nem is volt észnél élete utolsó periódusában. Luther drámai küzdelme eszméi elfogadtatásáért, viaskodása saját betegségeivel, gyötrelmes testi bajaival, szemléletesen bizonyítják a keresztény gondolatot, nevezetesen, hogy az ember Isten kegyelme nélkül nyomorultul semmisül meg.  A szerző teológus. A keresztény hívőt megerősíti hitében a  rendkívül alapos háttérmunkával létrejött könyve.

*

Márciusi olvasmányaim közben és mellette:  Norman Manea: Kötelező boldogság, Tandori Dezső: A Honlap Utáni Tanulmányozások és Az erősebb lét közelében. Olvasónapló. Tandoriról, aki két hete halt meg, azt mondom: meghalt egy ember, aki megengedte magának, hogy eredeti legyen. Nádas Péter: Egy családregény vége.