Könyvekről röviden

Ez sokáig tartott

2019/03/15. - írta: Klári Bodó

Még mindig Luther regényes életét olvasom. Nem sikerült megállás nélkül belemerülnöm, mert a sok pap meg hitvita, meg a középkorból alig kilépő társadalom rajza erősen megviselt. Időnként félretettem a regényes életrajzot, és elővettem Tandori Dezső és Nádas Péter egy-egy könyvét, illetve részleteiket, mert ezekben gondolatok vannak.

A Luther-féle reformáció-könyvben is lennének gondolatok, ha a regényíró alaposabban foglalkozott volna a hitújító viták tartalmával. A két terjedelmes kötet olvasása közben egyre csak azt kutattam, mikor derül már ki végre, hogy mi az, amivel felforgatta a tudós a keresztény világot, és hogyan merészelik a kereszténység hittudósai kijelenteni, hogy egyedül a Krisztusimádat és az ő tisztelete visz Istenhez közel. Hogy egyáltalán van-e Isten, meg se kérdezhető ebben a körben, pedig számos világvallás létezik, mind arról szól, hogyan találja meg az ember önmaga helyét a világban. A nem az ő hittételeik szerint gondolkodók pogányok és átkozottak. Igaz, hogy anno hittanórán a szeretet volt a házi feladatunk, csak valahogy a 20. század ötvenes éveiben sem fért bele a keresztény gondolkodásmódba. Mondani persze lehetett, meg kellett, csak a hit hiányzott hozzá.

Akkor most néhány szó a regényről. Az első kötet a gyermek Luther betegségeiről, félelmeiről, bűntudatáról és kialakuló indulatos karakteréről szól, meg arról, hogyan próbálja visszafogni indulatait, ha észreveszi, hogy mások nem az ő érveivel keresik a hit igazságait. A második kötet a reformáció terjedéséről, a német ill. szász fejedelmek és  alattvalóik, valamint a korabeli szerzetesrendek összecsapásairól, a római pápasággal vívott küzdelmeikről szól. Vázlatosan erről a korról a mi tankönyveinkben is szó esett, a regénybeli események feldúsítva mutatják az anyagi és szellemi civakodást Luther korában. Olyan érzést kelt az olvasóban, mintha ma sem lenne különb a közélet az akkorinál. Sőt, az életrajzi regény befejező részéből tudtam meg, hogy Luther Márton volt az első igazi antiszemita. Levelei és utolsó szavai (hiteles forrásokra támaszkodó idézetek) izzó gyűlölettel szólnak a zsidókról. Lehet, nem is volt észnél élete utolsó periódusában. Luther drámai küzdelme eszméi elfogadtatásáért, viaskodása saját betegségeivel, gyötrelmes testi bajaival, szemléletesen bizonyítják a keresztény gondolatot, nevezetesen, hogy az ember Isten kegyelme nélkül nyomorultul semmisül meg.  A szerző teológus. A keresztény hívőt megerősíti hitében a  rendkívül alapos háttérmunkával létrejött könyve.

*

Márciusi olvasmányaim közben és mellette:  Norman Manea: Kötelező boldogság, Tandori Dezső: A Honlap Utáni Tanulmányozások és Az erősebb lét közelében. Olvasónapló. Tandoriról, aki két hete halt meg, azt mondom: meghalt egy ember, aki megengedte magának, hogy eredeti legyen. Nádas Péter: Egy családregény vége.

Címkék: gyarlóságok
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://megse2.blog.hu/api/trackback/id/tr6414688798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása